Zajlik a zélet

Több mint egy év telt el az utolsó blogbejegyzésem óta. Hogy őszinte legyek, egy kicsit megfeledkeztem róla, nem éreztem azt a nagy motivációt hogy pötyögjek. Pedig ez csak így működik, szenvedéllyel. Most viszont megint úgy érzem, hogy írnom kell, írni szeretnék.

♥

Sok minden történt ezalatt az idő alatt. Emberek jöttek-mentek az életemben, ami sok szempontból fájdalmas is, de realizáltam, hogy kik is azok, akiket ténylegesen a barátaimnak hívhatok és mellettem állnak a legnehezebb időkben is. Sajnos elveszítettem a nagymamámat, aki kiskorom óta szerves részét képezte az életünknek és sok hosszú hónapot kellett végigküzdeni vele. Valamelyest fel voltam készülve a legrosszabbra és nem érintett akkora traumaként a hír, mint először elképzeltem, persze ettől függetlenül borzasztóan hiányzik és mindennap gondolok rá. Viszont azt szokták mondani, hogy ha az élet elvesz valamit, ad is cserébe és így is történt. Egy csodálatos embert kaptam magam mellé, aki a szerelmem lett és lassan 5. hónapja vagyunk boldog párkapcsolatban. Mindamellett, hogy a párom, az egyik legjobb barátom és lelki társam, abszolút mindenben számíthatok rá és az egyik legjobb ember, akit valaha megismertem. Igazán örülök, hogy így rátaláltunk egymásra és nyugodt szívvel mondhatom, hogy megérte várni. Megérte "válogatósnak" lenni, olykor csalódni is. Mert ha az igazi toppan be az életedbe, azt megfogod érezni, még ha először nem is fogod fel, hogy ez szerelem, de érzed, hogy valami megmagyarázhatatlan erő és vonzalom köt hozzá, amit még sohasem éreztél azelőtt. Boldog vagyok, hogy így alakult és remélem nagyon sokáig tart majd. 

Mindezek mellett zajlik az iskola, utolsó évemet töltöm a fotográfus OKJ-n, csinálom a vizsgaremekemet és lassan elkezdhetek készülni a vizsgákra. Hogy mi lesz velem azután, kicsit még homályos. Viszont annyit tudok, hogy a fotográfia számomra olyan szerelemmé erősödött, amit nem szeretnék semmi pénzért elhagyni és szeretném, ha kitöltené majd az életemet. 

Egy kis kimozdulás

A síksághoz szokott szemeimnek hatalmas öröm tud lenni az, amikor végre kimozdulhatok erről a vidékről és dombokat, hegyeket láthatok. Néhány nap erejéig volt lehetőségem a Dunántúlon lenni, ahol voltunk Harkányban, Pécsen, Orfűn és Villányban is. Igaz, némelyik helyen csak pár órát voltunk, hiszen elsősorban fürdőzni mentünk, de nagyon jó volt kicsit kirándulni, világot látni. Aminek a legjobban örültem, hogy Orfűn megmártózhattam abban a tóban, ahol tavaly egy hetet eltöltöttem és a nyaralóhoz is elúsztam, ahol kicsit megpihentem a stégbe kapaszkodva és felidéztem a múlt évi emlékeket. Életem egyik legjobb nyaralása volt az, csodás helyszínen csodálatos emberekkel. Jót tett a lelkemnek ez a kis visszaemlékezés. Sajnáltam, hogy idén nem valósult meg ez a kirándulás, de még biztosan sort fogunk rá keríteni, hiszen mindenki jól érezte magát. Ez a vidék egyszerűen instant szerelem lett. Számomra már az kiváló program, ha csak a stégen ülhetek egy bögre tejeskávéval a kezemben és csodálhatom a tájat, a vizet, az éppen arra úszó hattyúkat és kacsákat. Órákig eltudnám nézni, hihetetlenül megnyugtató. Eldöntöttem, hogy ha kereső felnőtt leszek én itt fogok házat építeni/venni. Pontosan nem tudom hogy melyik városban, de ezen a környéken. Tudom, a síkságnak és a pusztaságnak is megvan a maga egyszerű bája, szépsége, viszont nekem hiányzik egy kis plusz, egy kis új. 

Hirtelen jött ötlet volt ez a pár napos kirándulás, de örülök hogy részt vehettem és tehettem egy kis felfedezést. A természetben sosem csalódik az ember és mindig visszatérhet oda :)

Örömfotózás ♥

Több hónap kihagyás után újra volt időm egy kicsit a természetben járni és fotózni. Különösen meleg délután volt aznap, de az apró csodák, amiket felfedeztem magamnak elfeledtettek velem minden gondot. Mindig elcsodálkozok a természet szépségén és azon, hogy mennyire változatos és hogy képes folyton megújulni. Különösen ebben a mai rohanó világban érdemes néha egy kicsit megállni, megcsodálni azt, ami minket körülvesz, hiszen annyi gyönyörű dolog van mellettünk, csak sok esetben nem is adunk nekik esélyt, hogy észrevegyük. Ez lehet egy apró csiga, virág, a naplemente kellemes fénye, az égbolton úszó felhők játéka.. Engem lenyűgöz és megnyugtat, illetve örömmel tölt el, ha ezeket az érzéseket  a képeimen is vissza tudom adni.

Mindennapok

Sziasztok kedveskék!

Június 20-án hivatalosan is véget ért az érettségi időszak és késő délután a kezemben tarthattam az érettségi bizonyítványomat. Hihetetlen nyomás szűnt meg ezáltal, ugyanis az elmúlt néhány hét hihetetlen idegeskedéssel, gyomorgörcsökkel és kapkodással telt el. Az írásbelik igen nehezek voltak, de amit azokból ki lehetett hozni a szóbelin, teljesítettem, úgyhogy összességében büszke vagyok magamra :) Viszont attól félek, hogy az álomszakra nem elég a jelenlegi pontom de majd következő hónapban meglátjuk mire lesz jó. 

Az érettségi előtt természetesen részünk volt a szerenád és a bolondballagás örömteli pillanataiban majd a ballagás megható ceremóniáján. Keserédes ízt érzek a számban, ha arra gondolok, lezárult egy korszak az életemben. Hiányozni fog az, hogy volt hová tartoznom, volt egy biztos pont és hogy remek embereket ismertem meg, akikkel majd minimálisra fog csökkenni a találkozások száma, főleg ha mindannyiunk más irányba megy majd... Viszont egy kicsit kíváncsivá is tesz az önállósodás, habár tudom, hogy istenigazából nem állok rá készen, de ez is az életünk része és fejest kell ugranunk a mély vízbe. Ám addig 2 csodás hónap áll előttem, amit szeretnék maximálisan kihasználni; rengeteget fotózni, strandolni, kirándulni, beszélgetni, olvasni, filmezni, felfedezni, új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodni. 
Kívánom hogy mindenkinek legyen csodás nyara! ♥

Bolondos csipet csapat :) Nos igen, a cosplay befigyel.. :$ :D

Ballagósan :)

Ezt a képet nagyon szeretem a hajamról, annyira szépen megcsinálta a fodrász ♥

Egy kis koktélozás azért belefért :D

Szóbeli előtt egy kis feszültséglevezetés bátyámékkal-Cegléd, Laskafesztivál

És az érett meggymagok :)

Az élet mindig megy tovább..

Az elengedés része az életünknek, mégis talán az egyik legnehezebb dolog. Belefekteted valakibe a bizalmadat, úgy érzed fontos vagy a számára, aztán mint derült égből villámcsapás rá kell jönnöd, hogy mégsem olyan az illető, mint ahogyan megismerted és szép lassan eltűnik az életedből. Nem keres, nem hív, te pedig hajkurászod a miérteket, és a kérdőjelek között tapogatózva elfáradsz. Nem érted miért kell mindig csalódnod, megbántódnod. Ilyenkor sokszor önmagunkban is keressük a hibát, ami legtöbbször felesleges. Vagy talán az lehet a hiba, hogy rosszul választunk. Na de honnan is tudhatjuk? Nincs az emberre írva a személyisége. Vagyis néha ráérzünk, de a legtöbb esetben mégis koppannunk kell, hogy rájöjjünk a valóságra. Szép szavak, kedvesség, törődés... Aztán a nagy semmi. 

Azt mondják, hogy minden ember okkal lép be az életünkbe. Valamire megtanítanak, valamivé formálnak. Anyukám is azt mondta, hogy sokszor az aktuális pillanatban nem is értékeljük ezt, hiszen csak azt érezzük, hogy fájdalmat kaptunk, de későbbiekben mégis rájövünk hogy az élet okkal tette azt, amit. Ha megfoszt valamitől, talán csak azért teszi, mert egy jobbat akar adni. Hetekig őrlődtem, viszont kezd egy kicsit kitisztulni a viharfelhő. A miértre nem kaptam választ, szerintem nem is fogok, de meg kell tanulnunk megrázni magunkat, továbblépni és nem vissza-visszapislogni. 

Mindenesetre, hiába hogy egy adott személy megbántott, csalódtál benne, szép emlékeket és pillanatokat hagyhatott, amiket el lehet raktározni, hiszen az emlékeink azok, amiket senki nem vehet el tőlünk és ezek adhatnak erőt a továbbiakban.  

Lélekerősítő

Holnaptól hivatalosan is elindul a 2015-ös érettségi szezon, ami sajnos engem is érint, úgyhogy szeretnék minden kedves sorstársamnak kitartást, erőt és koncentrációt kívánni! 
Én jelenleg nem érzem magam késznek a feladatra, főleg azért se mert az írásbelire így külön nem sok felkészülési időnk volt, de egyszer mindenkinek túl kell ezen esni és nincs mit tennünk, ezt adta az élet, teljesíteni kell a lehető legjobb módon!

Számomra a legnagyobb mumus a matematika, amiből sohasem brillíroztam és bár sosem a minimalitásra megyek de ennél a tantárgynál sajnos igen... Nem szeretnék szóbelire kerülni, úgyhogy legalább a minimum szintet meg kellene ütni. Legjobban a 3-nak örülnék, hiszen én gimiben eddig szinte végig 3-as voltam, csak az utóbbi időszakban kicsit elhagytam magam és nem úgy jöttek össze a dolgok (ahogyan az élet más területein se) de ettől függetlenül küzdenem kell és nem szabad idegeskednem, nekem ugyanis az a nagy hibám. 

Egy szónak is száz a vége, egy kalappal és igenis mutassuk meg hogy mire vagyunk képesek! :)

(Ja és az perpillanat nem nyugtat meg hogy az egyetemen/főiskolán rosszabb lesz, mert most ezt az akadályt kell legyőzni :D)

Életképek #4

Sziasztok!

Az elmúlt időszakom igen sűrű és eseménydús volt és hihetetlen gyorsasággal váltotta egyik nap a másikat. 

Február végén megvolt a szalagavatónk, amiről sikerült egy kicsit késnem (éppen hogy lehuppantam a székemre, kezdődött is a műsor) no de nem is én lennék. Az előadások színvonalasak voltak, a szalagtűzés kellően meghitt és szép volt, tetszett minden. Utána átöltöztünk, vacsoráztunk egyet és visszamentünk a művházba bálozni. Bár nem voltak túl sokan, de jól telt a hangulat. Néhány órával később átmentünk egy szórakozóhelyre, ahol körülbelül 3-4-ig voltunk. Első ilyen diszkóm volt, amitől annyira nem voltam hasra esve, de legalább jó volt a társaság és a zene úgyhogy elszórakoztunk :)

Bátyámmal :)

Heni barátnőmmel ♥

Kriszti barátosnémmal a báli gúnyánkban :D

Egy jó barátommal, Donival ^^

 Az iskola szervezett 1 napos bécsi kirándulást, mint tavaly és idén is szerettem volna elmenni Henivel, úgyhogy szünet előtti utolsó napon el is ruccantunk :) Az időjárás egy kicsit elbánt velünk, ugyanis odafelé havas eső esett, Bécsben pedig iszonyúan fújt a szél, de ellátogattunk a Zene Házába, ami egy érdekes interaktív kiállítás volt, majd a Ringen sétálgattunk illetve meg lehetett nézni a Természettudományi Múzeumot, ahol rengeteg, gyönyörű kristály és kő volt kiállítva. Jó volt kicsit világot látni, kirándulni.

Április 11 és 12-én pedig a tavaszi MondoCon-on jártunk, ami ismét szuper hangulatban telt. Nagy nehezen elkészült a jelmezem, megint az utolsó pillanatokban kapkodtunk és sokat idegeskedtem miatta, plusz parókát is kellett szerválnunk mert nem érkezett meg időben (csak két munkanappal a con után, éljen) de végül minden megoldódott és megnyugodott a lelkem. Szálláson is voltunk, amit a szokásos csapatunk szervezett és hihetetlenül jól éreztem magam, sok szép emlékekkel gazdagodtam, amikre szívesen emlékszem vissza. 

Nos eléggé hátrakerültem, de aki szemfüles, az észre vesz :D

Időközben kitavaszodott, az idő egyre melegebb lett és virágba borult a természet, amit próbáltam/próbáltunk megörökíteni. Szívem szerint most azonnal elhúznék tavaszi portréfotózásra, de tanulnom kell hiszen nyakamon az érettségi.

Csütörtökön pedig nagykorú lettem, ami igazából semmi különös új érzést nem hozott, de legalább nyugodt szívvel vehetek sört ha megkívánom :D Sajnos a hangulatom nem volt a legtökéletesebb, ugyanis mostanában le vagyok törve és sokat szomorkodom/gondolkozok egy bizonyos téma miatt, amit bár nagyon szívesen leírnék, de nem nagyon tartom ide valónak plusz nem változtatna semmin mert ezen senki nem tud segíteni.. Az idő majd enyhít rajta remélhetőleg :) Mindenesetre a barátaimnak sokat köszönhetek, mert mellettem vannak és mindent megtesznek hogy mosolyt csaljanak az arcomra. Másnap elmentünk koktélozni, sokat nevettünk úgyhogy méltóan megünnepeltük :) Kaptam sok csokoládét, pezsgőt, karkötőt, fülbevalót, virágokat, órát, képet és egy isteni finom fényképező alakú tortát ♥