Kettőezerhúsz.
Az egyik legkaotikusabb évem, amiben eddig éltem, bár szerintem ezzel a kijelentéssemmel nem vagyok egyedül. Annyira furcsa, hogy amilyen lassan, idegtépően teltek az első hónapok, a nyár olyan gyorsan elszállt, mintha valaki szándékosan húzta volna. Nem tudom hová tenni az elmúlt időszakot.
A karantén megviselt. Mentálisan, fizikálisan egyaránt nem volt jó hatással rám. Az átlagosnál sokkal többet sikerült szorongnom, könnyen felkaptam a vizet, ideges voltam, kilátástalan és híztam is. Fáradt voltam attól a rengeteg impulzustól, amit a szociális média zúdított a nyakunkba, hogy igenis használd ki ezt az időt, tanulj meg új dolgokat, légy produktív és váltsd meg a világot. Nem! Tök jó, ha valakinek ez sikerült és kihozta belőle a maximumot. Én speciel túlélő üzemmódba kapcsoltam és az alapvető szükségleteim elvégzése is kihívást jelentett. Nem tudtam rendesen koncentrálni, teljesen elveszítettem az időérzékemet és egy olyan, szürreális állapotban lebegtem, amiben azt éreztem, hogy bár maga a világ, körülöttünk a természet folyása nem állt meg és haladt előre, mi egy helyben toporzékolunk és nem látjuk az alagút végét.
Ugyanakkor a hatalmas mértékű shitstorm ellenére a napokban elgondolkoztam az évnek a pozitív hozadékairól. A csúsztatások ellenére rengeteg fotózásom volt és még lesz is az ősz folyamán, szerintem ennyire termékeny évem még nem volt. A szüleim nem veszítették el az állásukat, itthonról, biztonságban tudtam tanulni és végezni az online oktatást. A nyár folyamán rengeteg baráti összejövetelt tartottunk a kis csapatunkkal, ami mindannyiunkat feltöltött. A karantén alatt próbáltam új ételekkel kísérletezni, kicsit magabiztosabb lenni a konyhában. Eltöltöttünk négy csodálatos napot Egerben, amit maximálisan kihasználtunk, minden eltervezett látnivalót megnéztünk, jókat ettünk és isteni kávékat kóstoltunk. Sikerült egy kis sarkot felszabadítani az amúgy elég kicsi és zsúfolt szobámban, így sokkal kellemesebb a szemnek. Hálás vagyok az évfolyamtársaimnak, akikre az online térben is ugyanúgy számíthattam és ott segítettük egymást, ahol tudtuk. A barátom nélkül pedig nem tudom hogyan vészeltem volna át ezt az időszakot, mellette azért lényegesen jobb volt. Ami pedig egy érdekesség, hogy az elmúlt bő fél évben rengeteget tanulmányoztam a női ciklust, nőiséget és mindent, ami a témához kapcsolódik. Megtudtam, hogy mikor melyik hormon dominál, mi miért van és mit okoz és pozitív ráhatása is van a ciklusomra, ugyanis amióta tisztában vagyok a dolgok működésével és folyamatosan figyelem a testem, illetve annak jelzéseit, kevésbé fájdalmasak a menstruációim. Tervezek ezzel a témával kapcsolatban egy önálló blogot indítani, nagyon sok minden kavarog bennem erről és szeretném megosztani.
Ennyit szerettem volna most kiadni magamból.
