2012. április 28., szombat

Eredmény hirdetés! :)


a mai nap kora reggel vonatra szálltunk és elindultunk Sülysápra. időközben megérkezett az egész csipet-csapat a művházba, majd mindenki lázas készülődésbe kezdett. hol hajat vasaltak, frufrut tűztek, sminkeltek, hajlakkot fújtak. ezek után átöltöztünk, meglestük a színpadot, majd el is próbáltuk párszor a táncot. a műsorszám előtt mindenkit elkapott az izgalom, a függöny mögött állva próbáltuk nyugtatni egymást de persze vártuk is, hogy színpadra léphessünk. igyekeztünk mindent a legjobb tudásunk szerint beleadni és persze mosolyogni a zsűritagokra. az értékelés alapján meg voltak velünk elégedve, aminek nagyon örültünk. eredmény hirdetés után kiderült, hogy bejutottunk a döntőbe és még egyszer elő kellett adni a produkciót. mi felnőtt kategóriában indultunk és ott első helyezést értünk el. mindenki sikoltozott, fülig ért a szája és büszkén vettük át az okleveleket és ugyanígy tekintettünk a kupára is. úgy gondolom, mindenki nagyon ügyes volt és persze a legtöbbet az edzőnknek, Katinak köszönhetjük, aki betanította a koreográfiát és biztatott minket, hogy a legjobbat adjuk ki magunkból. aminek meg is lett a gyümölcse (:

2 megjegyzés: