Nosztalgia

Nyári con-ra azt terveztem, hogy mivel az álom CP-m nem valósul meg bizonyos okok miatt, valami egyszerűbbet készítünk és mivel a vörös paróka adott, gondoltam hogy lehetnék Ariel, a kis hableány. Viszont én, a vörös hajú Disney változatot még nem láttam, csak egy régi fajtát.. Ma hajnalba gondoltam utánanézek a youtubon és belebotlottam a régi változat teljes film verziójába. Arra emlékeztem, hogy szomorú a vége és kicsinek mindig megkönnyeztem, de akkor még a valódi jelentését nem fogtam fel. Amin rögtön megakadt a szemem hogy 1975 (!)-ben készült és japán *-* Már akkor is vonzott a kultúra, tudat alatt is.. :D Annyi időm nem volt hogy a komplett rajzfilmet végignézzem, de bele lapozgattam és olyan nosztalgia fogott el... Előjöttek az emlékek, felismertem a zenéket, hangokat, amik szerintem zseniálisak benne.. Pedig mikor is láttam utoljára? 10-11 éve, videókazáttán és az nem most volt... Aztán mikor lassan összeállt a kép, eltekertem az utolsó részhez és végignéztem... Ciki, nem ciki, úgy elkezdtem rajta sírni... Éreztem hogy csurognak a könnyeim. Film/mese ennyit nem váltott ki belőlem, esetleg néhány cseppet. Nem tudom valamelyikőtök látta-e ezt a változatot, az tudja miről beszélek... Legszívesebben leírnám a végét, de nézzétek meg és akkor megtudjátok. Annyira nagyon jó... A Disney pedig sok mindent lekoppintott róla (utána olvastam) csak ugye a vége boldog. Sok youtube kommentárt láttam, amiben anyukák mondják hogy ők ezt biztos nem nézetik meg a gyerekükkel, esetleg később, inkább a habos-babos kis hableány maradjon meg az emlékükben. Viszont ez az eredeti Andersen változat és szerintem nézzék meg, nem lesznek ezáltal sérültek vagy ilyesmi (én is itt vagyok). Ez a rajzfilm legalább megmutatja, hogy az élet nem mindig tökéletes és fenékig tejfel, hogy áldozatot kell hozni és akit tiszta szívből szeretünk, attól nem tudunk megválni.

A teljes film: