2013. július 11., csütörtök

Where is love?

Talán feltűnt, hogy a blogos pályafutásom alatt egyszer sem említettem szerelemmel, pasizással kapcsolatos dolgokat. Ennek nagyon egyszerű oka van: Nem volt még barátom és úgy igazán nem voltam még szerelmes. Néhány ismerősöm kikerekedett szemmel bámult rám eme válaszra, ergo nem gondolták volna. Pedig így van. De nem hiszem, hogy cikinek kellene számítania. Hiszen az, amit néhányan csinálnak, hogy összeállnak minden jött-menttel, na az nevezhető cikinek és szánalmasnak. 

Egyszerűen még nem találtam meg azt a személyt, akit "alkalmasnak" találtam volna arra, hogy a barátom legyen. Volt, hogy olyan talált meg, akinek már az első mondatából lerítt, hogy mekkora tuskó barom; volt olyan, aki kedves és normális volt, viszont külsőre egyáltalán nem fogott meg... Rám mondhatnátok, hogy: válogatós! Holott nem erről van szó. Nem mondom azt, hogy 190 cm barna bőrű, kockahasú, kék szemű modell alkatra van szükségem, de igenis ha ránézek az illetőre, tetsszen, fogjon meg. Utána jöhet a belső. Aki régebb óta olvass a blogom, tudja, hogy nem vagyok egyszerű eset. Mást tartok értékesebbnek az életben, mint néhány korosztályom béli. Nekem nem jelent szórakozást a mértéktelen alkohol, drog illetve cigaretta fogyasztás, no meg a féktelen, vad bulizás. A lelki világom ennél érzékenyebb és a gondolatmeneteim sincsenek tálcán kínálva. Kicsit érettebbnek, komolyabbnak gondolom magam. Olyan fiúra van szükségem, aki ezt megérti és elfogadja. Aki a lényemmel együtt szeret és nem akarja a saját kénye-kedvére átformálni. Tudjátok mit? Hiszem, hogy van ilyen (sőt, biztos) és ha Isten is úgy akarja, rám talál! :)

6 megjegyzés:

  1. Én örülök neki, hogy nem vagy méhecske típus. Ritka kincs, és egyáltalán nem ciki az, amit leírtál. Sokkal cinkesebb, ha valaki kétségbeesetten próbálkozik minden szembejövőnél.

    Én hiszem, hogy van ilyen fiú, viszont azt is, hogy mindenkinek eljön az ideje, hogy szerelmes legyen. :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök hogy Te is így látod! :)

    Az is igaz :) Majd akkor, amikor álmodban sem gondolnád :)

    VálaszTörlés
  3. Teljesen egyetértek mindennel, amit leírtál, hasonló a gondolkodásom nekem is. ^^ Nem is kell siettetni a dolgokat, megtalálod majd azt, aki tényleg illik hozzád.:)

    VálaszTörlés
  4. Jó tudni! :3 Nem is érdemes :) Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  5. Velem az a "baj", hogy nagyon könnyen megtetszik 1-1 srác. De nem is azok a "menő" csávók, hanem inkább, akik érdekesek, mégis helyesek. Még nem volt barátom, de szinte mindig van valaki, akiről álmodozom, csak sosincs bennem elég bátorság, hogy nyissak. Azt hiszem úgy igazán szerelmes még nem voltam. Nagyon tetszett a posztod!

    VálaszTörlés
  6. Tudom, hogy ez 21. század, de én is úgy vagyok vele, hogy a fiú kezdeményezzen. Esetleg ha egy iskolába jártok, vagy tudod, hogy van valami közös hobbitok, arról lehet beszélgetni, aztán a többi majd jön.. :) De randevúra én sem mernél elhívni :$

    Köszönöm, örülök neki! :)

    VálaszTörlés