2013. április 7., vasárnap

2013 MondoCon

Mint említettem, tegnap megrendezésre került a 2013-as tavaszi MondoCon. Így előszóként annyit mondok, hogy nagyon-nagyon élveztem és alig várom a következőt! *_* Na de annyira ne szaladjunk előre.. :)
Először is Zsófival elmentünk a Keletibe, ahol évfolyamtárs barátunkat vártunk, majd együtt mentünk metróval, majd végül gyalog a Hungexpo-ig. Az odavezető út enyhe kerülőút volt, hazafelé már okosabbak voltunk :D Találkoztunk osztálytársammal és az eggyel felettünk lévő évfolyamtársunkkal (együtt jöttek). Mi elővételbe rendeltük a jegyet, így nem kellett olyan hosszú sort kivárni. Megkaptuk a karszalagokat, majd mentünk is be. Amerre néztél, szebbnél szebb Cosplay-est láthattál. Sokuk után szaladgáltam, hogy le tudjam őket fotózni, de megérte. Vásárlásra is volt ám lehetőség. Rengeteg manga, kulcstartó, párna, figura, újságok, kulcstartók, japán édességek, ékszerek, karszalagok... Én vettem egy mangát, sütis karkötőt, újságot és 2 csomag pokit, ami csokoládéba, eperbe, mandulába mártott ropirúd. Isteni!♥ Feltankolhattam volna még vagy 10 néhány darabbal. Szórakozásra is van lehetőség, volt sok vetítés, harcművészeti bemutató, ének verseny, cosplay verseny, játék verseny, miegymás. Sokat rohangáltunk, el is fáradtunk rendesen, de nagyon tetszett és biztosan elmegyek még többször is! És most következzen néhány fotó:

Darth Vader, aki nagyon jó fej volt és rengeteget poénkodott. "Csinálj már még egy képet, belepislogtam" :DD

A Fairy Tail-ből lévő szárnyas cica, Happy :)


Bleach-ből lévő aranyos plüssfigura, Kon♥

Magi labyrinth of magic. Csodaszép volt a ruhájuk

Bleachből Nell és Grimmjow

Aranyos és szép Loliták :)

A rakéta csapat♥

Fűrészes "bácsi" :D


Abszolút kedvenc! A ruha, kiegészítők, szárny, bot minden tökéletes volt! Egyszerűen lenyűgöző :)


Pocky (poki) ♥♥
 

2 megjegyzés:

  1. én is akarok képet Darth Vaderrel!! :c

    amúgy a pocky az milyen? :D már vagy öt éve akarok venni és enni, de sehol sem láttam :(

    VálaszTörlés
  2. Gyere el legközelebbi Con-ra!^^ Most ettem én is először, nagyon finom :D Ropogós, édes, csokis :P

    VálaszTörlés