2012. szeptember 19., szerda

Kevés az ember, sok az emberszerű lény.

Jonathan Swift már az 1700-as években látta, hogy az emberi faj nagy részén nem lehet segíteni és hogy rossz irányba haladunk. De tényleg...Kérdem én: Mi értelme van ölni, lopni, hazudni, csalni, verni, háborút indítani? Miért nem lehet mindent megbeszélni és boldogabb életet élni? Nem azt mondom, hogy rózsaszín felhők között szivárvány utakon lebegjünk, csak szimplán egy kis színt, kedvességet kellene belevinni az életbe. Az udvariasság, a bókolás, a segítőkészség szinte kuriózummá vált. Manapság este nem lehet úgy végigsétálni úgy az utcán, hogy ne kelljen azon rettegned, hogy esetleg ki akar letámadni. A szórakozás szinte abból áll, hogy jól leisszuk magunkat és fogyatékosok módjára azt se tudjuk, hol vagyunk. Hova tűnt a régi korok pompája? Homályba veszett. A másik pedig... Kis apróságokkal is sokat tehetünk. Ha meglátsz az utcán egy hajléktalant, ne nevesd ki és ne rúgj belé, inkább add neki a szendvicsedet vagy egy darab gyümölcsöt. Ha egy ártatlan, szenvedő jószágot látsz, vidd el a legközelebbi állatotthonba, vagy legalább olyan helyre, ahol fedél van a kis buksija alatt. Mosolyogj rá mindenkire. Jegyezd meg az illetőnek, hogy milyen csinos, vagy esetleg hogy milyen kellemes az új parfümje. Milliónyi apróság van, de rengeteget számítanak. Véleményem szerint az egész emberiségnek az összefogása vezetne előre, ám azt egy jó darabig várhatjuk...Addig is próbáljunk mindenhol segíteni és egy szép napon jobb fényre derül a világ! Hiszen a lehetőség adott.

2 megjegyzés:

  1. Ezen én is rengeteget gondolkodtam. Annyival jobb lenne, ha szeretnék vagy legalább csak eltűrnék egymást az emberek. Annyival könnyebb és boldogabb lehetne az élet. :)

    VálaszTörlés
  2. Ugye? És ha jobban belegondolunk, nem is lenne ez olyan bonyolult..De valami még sem veszi rá őket.

    VálaszTörlés