2018. július 29., vasárnap

Egy új élet kezdete-hamarosan

Sziasztok!

Az elmúlt egy évben szorgosan készültem az emelt magyar érettségimre, aminek meg is lett az eredménye hiszen felvételt nyertem a Károli Gáspár egyetem magyar szakára. Közvetlenül érettségi után nem nyertem sehová sem felvételt és akkor borzasztóan szomorú voltam, de igazán nem is tudtam, hogy mi lehet az én utam. Megszereztem a fotográfus szakmát, csodás közösségben tölthettem két tanévet, majd elhatároztam hogy magyar szakra megyek, az egyetemi képzések közül az fogott meg leginkább. 

Mindemellett kaptunk egy jó ajánlatot albérlet kérdésében úgyhogy szeptembertől egy nagyon jó barátnőm társaságában felköltözünk a nagy Budapestre. Hogy őszinte legyek, nagyon félek de egyben kellemes izgatottság is cikázik bennem. Nehezen viselem a nagy változásokat és rendesen megfejelem a mély vizet, de úgy érzem jót fog tenni egy kis önállósodás. Persze teljesen nem szakadok el itthonról (nem is tudnám még elképzelni), de anno a mindennapos ingázástól, rengeteg vonatkésésektől nagyon kikészültem és sok energiámat/időmet elvette. Ráadásul így egyetem mellett még nehezebben bírnám, hiszen sokat kell majd tanulni.


Egyébiránt szeretném a közeljövőben újra gatyába rázni a blogot, hiányzik az írás, csak valahogy mostanában nem volt úgy ihletem/motivációm, voltak nehéz időszakok, de igyekezni fogok, hiszen szeretném és olyan jó volt hogy kialakult itt egy kis közösség és rendszeresen hozzászóltatok és beszélgettünk.
Vigyázzatok magatokra és hamarosan jelentkezem! ♥

2 megjegyzés: