2015. március 9., hétfő

Változtatások

Véleményen szerint minden ember életében eljönnek azok a szakaszok, amikor úgy érzi, változásra, változtatásokra van szüksége. Megrekedt egy bizonyos szinten, nem érzi jól magát abban a közegben, ahol jelenleg tartózkodik és úgy érzi, lépnie kell. Jelenleg én is így érzem magam, viszont nekem nem a környezetemen kell változtatnom, hanem önmagamon. A hozzáállásomon, a gondolkozásmódomon. 

Sosem voltam egy igazán magabiztos, hangos lány, mindig is voltak félelmeim és lesznek is, viszont az elmúlt időszakban ezek annyira felülkerekedtek rajtam, hogy néha a mindennapos életem zavartalan működését akadályozzák. Régebben nem okozott gondot idegenek megszólítása, velük való beszélgetése, vagy csak felállni az osztályban és elmondani egy verset, esetleg felelni egy anyagból. Most viszont rettegek ettől, elkezdek hebegni-habogni. Korábban is volt lámpalázam de mostanában jobban előjön és ez sokszor nagyon kellemetlen tud lenni. A gond az, hogy beismerem a félelmeimet és a hibáimat (habár azt mondják ez már félsiker) de úgy érzem, egyedül kevés vagyok a változtatásra, pedig minden dolog agyban dől el. El kéne magammal hitetni, hogy nem vagyok kevesebb senkitől sem, ugyanúgy képes vagyok bármire, amit elhatározok és megküzdök érte, mint bárki más. Mindenki megérdemli a boldog és teljes életet.
Mondhatni sokszor csinálok bolhából elefántot. Mindent túlragozok, túlkomplikálok, sokat agyalok és mindenen kalkulálok. Néha csak hagyni kéne hogy az idő és maga az élet elrendezze a dolgokat és had folyjon a maga kis sodrában. Azt mondják, hogy amin nem tudsz változtatni, azon felesleges aggódni, amin pedig lehet, azt a lehető legjobban kell megoldani. 

Ami még rosszabb, hogy a félelmeink, gátlásaink, a görcsök, amiket magunkban szorongatunk, rányomhatják a bélyeget a napi hangulatunkra, emiatt szomorúnak, elnyomottnak érezhetjük magunkat, amit persze senki sem szeretne. Igazából nem is értem miért lettem ennyire félős, hiszen alapjában véve jó életem van, szerető család vesz körül, vannak barátaim. Viszont ha már eljutottam idáig, innen már csak felfelé vezethet az út. Célom az, hogy egy magabiztosabb, határozottabb, merészebb lány legyek, ami nem fél az elé gördülő akadályoktól és sikeresen túljut a félelmein. Legfőképpen szóbeli érettségire szeretném ezt megvalósítani, hiszen ott fontos a magabiztosság és az, hogy elő tudd magad adni. Szóval van néhány hónapom, remélem sikerrel járok. Önmagunk leküzdése a legnehezebb feladat, de nincs lehetetlen, úgyhogy gyerünk gyerekek, csakis előre!

3 megjegyzés:

  1. Nem szeretek szerepelni, sok ember előtt beszélni, és ez leginkább a vizsgáimon ütközött ki. A tanáraim sem értették, még a főiskolán sem, hogy többet tudok, mint ami kijön a számon. Izgulós vagyok, félek, hogy rosszat mondok. Ez pedig, öngerjesztő folyamatot indít el bennem a legtöbb megmérettetés során. Sőt, nem szeretek telefonon beszélni sem, vagy idegenekkel. Egy időben az ügyintézés, a posta, a bolt mind-mind kisebb sokkot okoztak nálam. Ez utóbbiakon túllendültem, amikor lettek sikerélményeim.
    Viszont, hogy közeleg az államvizsga, úgy vagyok vele, hogy a mostani munkahelyem, ahol sokat kell beszélnem idegenekkel, kötött keretek között, felkészít erre. Mondtam is odabent, hogy ez nekem remek gyakorlás valahol, magabiztosabb vagyok.
    Tény, hogy minden agyban dől el, de erre rá lehet segíteni azokon a napokon, amikor úgy mész ki az utcára, hogy „igen, ez most az én napom lesz”, és ilyenkor a kis sikereket kell megragadni. A többi jönni fog magától.
    Megkérdezhetem, hogy a félelmeknek volt valami előzménye ebben az időszakban?
    Mert, ha eddig felálltál, és verset mondtál, akkor lehet, hogy eleve elébe kellene menni a dolgoknak.

    Nem okoskodni szerettem volna, csak nekem ez segített úgymond kicsit tovább lépni.

    VálaszTörlés
  2. Első lépés mindig is a beismerés:) jó lépés előre:) amúgy sajnos nálam is mostanában kiégett a beszélőkém pedig régen nagyon sok témát feltudtam hozni és beszélgetni róla:)emberekkel meg úgy kell bánni szerintem ahogy te is várod hogy bánjanak veled:) Ha tahó az ember másokkal akkor ő se várjon mást hogy tahók lesznek vele:) bár sajnos én kedves vagyok az emberekkel mégis letojnak sokszor mikor minimális beszélgetésbe próbálok kezdeni tömegközlekedésen pl:)

    Az ember szerintem mindig magát tegye elösször rendbe de még utána se kritizáljon másokat akik nem érdemlik meg.

    VálaszTörlés
  3. Tipegő Zombi: Úgy tűnik akkor hasonlóan állunk az ilyen megnyilvánulós dolgokhoz, viszont örülök annak hogy a munkahelyeden sikerült ezt egy kicsit leküzdeni és tud ebben segíteni :) Én is abban reménykedek, hogy ha elkerülök egy új közegbe, hasonszőrű emberek közé akkor több sikerélményem lesz mert valamiért azt érzem, hogy az elmúlt időszakban nem sok ért és az osztályomban sem érzem igazán otthon magam, 1-2 embert leszámítva.
    Abban igazad van hogy minden fejben dől el és leginkább csak önmagunkon tudunk segíteni de persze 1-2 bátorító löket sosem jön rosszul.. :)

    Royality: Igen ezt nagyon jól megfogalmaztad, hogy azt kell adnunk az embereknek, amit mi is visszaszeretnénk kapni a másiktól. Sajnos mindig lesz néhány olyan ember, aki nem érdemli meg a szeretetünket és a kedvességünket, de az ilyen embereket meg kell próbálni megszüntetni az életünkből és azok felé koncentrálódni, akikre érdemes szánni az időnket.

    VálaszTörlés