2014. december 28., vasárnap

Néhány apróság

Sziasztok! :) Alighogy elkezdődött a téli szünet, már arra eszmélek hogy vasárnap este van. Irtó gyorsan elszaladt ez a pár nap, de azért szerencsére elég kellemes volt.
Hétfőn még meglátogattam Nagykátát néhány apróságért illetve találkoztam két barátnőmmel, akikkel váltottam néhány szót és odaadtam nekik a karácsonyi ajándékukat. Hazafelé elmerengtem a szépen kivilágított térben és magamban karácsonyi dalokat dúdoltam.
Kedden nagytakarítást rendeztem/rendeztünk otthon, elkezdtük az előkészületeket a Szentestéhez.
Szerdán délelőtt még kis főzőcskézés, aztán apáék nagy nehezen megküzdöttek a fenyőfánkkal (ami így is nagy, pedig vagy 1 métert vágni kellett belőle) majd közösen feldíszítettük, közben háttérben ment a Jégkorszak és bátyámmal hülyéskedtünk, mint mindig :D Este finomakat ettünk, rengeteg sütemény is volt, amit azóta folyamatosan pusztítok és sajnos a pocómon meg is látszódik, úgyhogy az ünnepek után kicsit foglalkoznom kell magammal ilyen téren.. :'D Este megnéztük a Reszkessetek betörőket, ami nálunk egy kihagyhatatlan kellék, így is hatalmasakat kacarászunk rajta, nem érdekes hogy már vagy 20-szor láttuk. A 2. részét másnap már csak bátyámmal néztük, de élvezetes volt.
Karácsonyi selfie nem maradhatott el. Egyébként voltam megint fodrásznál és most már még vörösebb lett a hajam ♥
És íme a terebélyes, széles, de saját kertünkből való fa. Nos azt nem értem hogy miért nem fényképezővel örökítettem meg, de remélem így is kivehető :)

Néhány nappal korábban írtam Zsófinak (unokatesómnak) hogy majd lenne-e kedve néhány napra lejönnie, aztán csütörtök este kérdezte, hogy másnap jöhetne-e. Kicsit hirtelen jött de nekem tetszett az ötlet és anyáéknak sem volt ellenvetése, úgyhogy délután be is futott. Hiányzott már, hiszen elég régen találkoztunk és már rég beszélgettünk/nevettünk személyesen egy jót. Este próbálgatta a League Of Legends-et, hiszen sokat hallott róla és látott is már ismerőseit játszani vele, de ő még nem próbálta. Utána megnéztünk egy filmet is: Szexvideó (Sex Tape) Cameron Diaz főszereplésével. Nos, nem egy nagy alkotás, de egynek nem rossz, vicces. Másnap (szombaton) jöttek anya szülei, illetve nagybátyám és barátnője, úgyhogy együtt volt a család és elég sokan voltunk. Délután kimentünk egy picit fotózni is, kellett neki új profilkép :D



Fél 2-es vonattal ment haza, majd két órával később átjött egy jó barátom, akinek odaadtam az Ahri-s rajzot illetve egy kis apróságot karácsonyra, majd csinált finom sushit :) Aztán kicsit gondolkoztunk és úgy döntöttük elhívjuk még egy közös barátunkat (nekem osztálytárs barátnőm) aztán jókat beszélgettünk, zenéltünk és felavattuk bátyám új pókerkészletét :D  

Jövőhétre nem ártana beiktatni egy kis tanulást illetve angolozást mert januárban nyelvvizsgázni megyek vagy mi :D Illetve terveztünk barátnőkkel egy kis korizást (amit már nagyon rég csináltam) illetve szilveszterkor sem kéne itthon ülni, plusz még két barátnőmet is szeretném meglátogatni. Remélem nektek jól telt a karácsony, sok szépet kaptatok és rengeteget ettetek! :)

Tsók ♥

4 megjegyzés:

  1. Csodás a hajad és a fátok is nagyon szép :) A sushik meg irtó jól néznek ki, én ezer éve nem csináltam és hiányzik :( Meg egy jó kis udon leves, nyammm ^^

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! :) Én se eszek sűrűn, de néha olyan jól tud esni ^^ A legelső sushimat a Wasabi nevű étteremből rendeltük Budapesten na az valami mennyei.. :D

    VálaszTörlés
  3. A hajad egyre vagányabb, nagyon tetszik :) Milyen jó nektek, hogy a kertből jön a szép karácsonyfa!

    VálaszTörlés
  4. Köszike, örülök hogy tetszik! :) Sajnos már jövőre venni kell szerintem, mert nagyon megnőttek :) Ez így is elég terebélyes és széles de.. a miénk ^^

    VálaszTörlés