2014. szeptember 13., szombat

Filmajánló-Más világ (The Others)

Tegnap este két barátnőmmel kitaláltuk hogy filmezzünk. Eleinte vígjátékokon vaciláltunk majd felvetettük az ötletet, hogy először nézhetnénk egy kicsit komolyabb, thriller jellegű alkotást is. Így esett a választásunk a Más világ c. filmre, amit egyik barátnőm már látott de nagyon szereti és csak ajánlani tudta. Meg is értem hogy miért.

"A magányos anya örökös sötétségben él, mert gyermekei halálos napfényallergiában szenvednek. Mikor új szolgálók érkeznek a házba, megszaporodnak a titokzatos események. Vajon a különös jelenségek csak Grace túlfűtött fantáziájának termékei, vagy tényleg valóságos rémségekkel állunk szemben?"

Ez egy 2001-ben bemutatott pszichológiai thriller, ami a második világháborús években játszódik. Főszereplője Nicole Kidman zseniálisan alakít egy határozott, karakán, jó kiállású, gyermekeiért mindent megtevő édesanyát. Mint a leírásból is kiderült, két kisgyermeke van, akik fényérzékenyek, ezért csak nagyon minimális fényben képesek élni, ami már megadja az alaphangulatot. Ezt fokozza a visszafogott, harsány színek használata, illetve a nagy ház és a folyton ködös, szomorkás időjárás is. 
Eleinte semmi gond nincsen, új szolgálók jönnek a nagy ház besegítésében, a kisgyerekekkel sokat foglalkozik, tanul az édesanyjuk, minden átlagosan történik. Aztán a kislány néha egy idegen kisfiú hangját hallja, persze környezete nem észleli. Ezután fokozatosan történnek furcsaságok: ajtócsukódás, indokolatlan zörgések, hangfoszlányok. Az anyuka is kezd lassan rájönni hogy valami nincs rendben és már-már a megőrülés határán áll. (Ezután leírom a film csattanóját, főpoént, tehát ha szeretnéd megnézni akkor ne olvasd tovább) SPOILER: Egy éjszaka a két kisgyerek kiszökik az erdőbe majd a házukhoz közel találnak néhány sírkövet, amire az új szolgálók nevei voltak belevésve. Később az anyuka talál egy halotti fotót, amin a 3 személy (szolgálók) szerepeltek, így kiderült hogy ők bizony halottak. De ami a legmegdöbbentőbb: a főszereplő anyuka és két gyermeke is szellemek! Később mutatnak néhány embert (ténylegesen élő embert) és egy látnokot, akinek sikerült kapcsolatba kerülnie a halott kisgyerekekkel. Én itt egy kicsit lesokkoltam, de szerintem nagyon egyedi és érdekes véget kreáltak a műnek. SPOILER VÉGE 

Műfaj szempontjából nem igazán tudom értékelni, kritizálni, hiszen nem sok hasonló filmet láttam még. Mindenesetre  nekem nagyon átjött a hangulata, külön pluszpont hogy egy csepp vér sincs benne, brutalitást, erőszakot is mellőz illetve nincsenek benne torz, csúnya alakok. (Mondjuk barátnőmnek a benne szereplő idős néni ijesztő, mert vak és ilyen áttetsző szemei vannak) 
Szóval nekem nagyon bejött, érdekesnek találtam, pedig alapjáraton nem vagyok híve a kicsit ijesztőbb, nyomasztó hangulatú filmeknek, de ez teljesen nézhető.




 

2 megjegyzés:

  1. Nem is kell ahhoz folynia a vérnek, hogy valami hatásos legyen.
    Nem a kedvenc filmem, de vannak időszakok, amikor előjön. :)

    VálaszTörlés
  2. Nem ám :) Én sokkal többre tartom az olyan horror filmeket, ami kicsit paranormális, elgondolkoztató, mint amiben beleznek meg dől a vér.

    VálaszTörlés