2014. június 30., hétfő

Animék, conok, játékok..♥

A laikus emberek azt gondolják, hogy az animék, conok, számítógépes játékok szükséges rosszak, nincs semmi értelmük és csak az időnket vesztegetjük velük. Sokszor felbosszant, hogy olyanok szólják le, akiknek szinte semmi közük az adott témához, nem néznek utána, csak szapulják, mert ahhoz van kedvük.

Az animékbe a legjobb, hogy mindenféle stílus létezik, így mindenki megtalálja az önmagához leginkább illőt. Sokakat az zavar meg hogy rajzolva van, tehát meseszerű így berakják a gyerekeknek való kategóriába, holott ez közel sem igaz. Igen, léteznek kifejezetten kicsiknek való animék is, de ugyanúgy vannak pornográf, vérengző darabok is, amiket még én sem néznék meg. Viszont csemegézhetünk szerelmi, kalandos, fantasy, iskolai életes, háborús, lányos, fiús, drámás, komédiás darabok közül és legtöbbjük igen fontos tartalommal és mondanivalóval rendelkezik, amit lehet, hogy még egy élőszereplős film sem tudna átadni. Leginkább azt tanultam meg az animékből, hogy milyen fontos a családunk és a barátaink, soha ne adjuk fel, mindig küzdjünk a végsőkig és ha igazán hiszünk valamiben, akkor teljesül. Persze mindig jönnek akadályok és nem fenékig tejfel az élet, de a legkilátástalanabb helyzetből is mindig akad kiút.

A conok világát nehéz megfogalmazni, el kell menni és átérezni. Kicsit olyan, mintha egy másik világba csöppennél. Szinte az összes ember nagyon kedves és közvetlen, nem ítélnek el a kinézeted miatt, bármilyen ruhát, kiegészítőt magadra aggathatsz, nem fognak kinevetni vagy felhúzott szemöldökkel megbámulni. Bárkihez odamehetsz, beszélgethetsz, ha például szimpatikus cosplayest látsz, készíthetsz róla/vele fotót, örülni fog neki. Sokat lehet hülyéskedni, random megölelhetnek emberek, csatlakozhatsz a con vonathoz, társaiddal együtt énekelhetsz/táncolhatsz, szinte bármit lehet. Mindig nehéz szívvel jövök el onnan és hazaérkezvén elfog egy kis hiányérzet és örülnék ha mindenhol ilyenek lennének az emberek. De a legfontosabb, hogy rengeteg fantasztikus emberrel ismerkedhetsz meg, akikkel akár barátok is lehettek.

Számítógépes játékokkal nem sokat játszottam, viszont sok olyan van, ami fejleszti a logikai gondolkodásod, érzékszerveid, memóriád, problémamegoldó képességed és persze remek kikapcsolódás, akárcsak az anime és a con. Ráadásul itt is tudsz barátokra lelni. Én például, mikor elkezdtem a LOL-al játszani két évfolyamtárs barátommal, egy idő után csatlakozott hozzánk egy ismerősük, akivel azóta rendszeresen beszélgetek én is, nagyon jó fej és rendes és lehet hogy velük illetve Zsófival elmegyünk nyaralni :)

A lényeg, hogy szerintem fantasztikusak ezek a dolgok és én nagyon örülök, hogy ezeknek a részese lehetek, persze a mértékletesség fontos. Elfogadom azt is, hogy valakinek ez nem okoz örömöt és nem foglalkozik vele, de előtte ismerje meg, próbálja ki és utána mondjon véleményt. 

2 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jó dolog lehet egy ilyen con, bár még sosem voltam. Viszont az animéket imádom, csak úgy, mint mindent, ami japán. Engem is szoktak furának tartani ezért, de oda se neki :)

    VálaszTörlés
  2. Egyszer mindenképp látogass el, megéri! :)

    VálaszTörlés