Nem vagyok egyszerű eset. A véleményem egyik napról a másikra megváltozhat, de rengeteg mindenben felfedezem a szépséget, jót. Szeretem a retro korszakot, a pöttyöket, a baglyos nyakláncomat, a csokoládét, a szelet, a havas tájat, a csobogó patak morajlását, a fényképezőgépemet, a grafit siklását az érdes papíron, az őszi színeket, a gitárszót, a vattacukrot, a szappanbuborékokat, az állatokat, a szűk sétálóutcákat, az antik dolgokat, az epret, és még megannyi mást. Sokak szerint álomvilágban élek, abszolút optimistán tekintek az életre, pedig nem mindig. Mostanában kétszer is átgondolom a dolgokat és hogy miként is cselekszem. Komolyabb is lettem, nem vágom be mindenkinél a mézes-mázas álarcot. Megvannak a saját gondolataim és próbálok aszerint cselekedni. Igaz, sok holtpontom van, amikor egy kicsit elbukok, megtorpanok...De végül mindig lerázom magam és igyekszem haladni előre. Aki pedig azt mondja, jellegtelen, unalmas személyiség vagyok, az nem ismer. És igenis meg fogok tanulni gitározni, tovább fejlesztem a fotós tudásomat, felrázom magam matematikából, többet gyakorolok a táncra, csak azért is ! Sokszor gondolkodtam a blogom abbahagyásán, mert időnként semmi ötletem se volt a pötyögésre, de hogy most fáradtan idehuppanva a fotelba azt láttam, hogy két új olvasóm is van és növekszik a nézettség, hatalmas motivációt ad. Tudjátok mit...Nagyon is szeretem ezt a blogolást, jó darabig megmarad, az fix.
Amíg a nyári szünetben 3 teljes nap semmi jelentőséggel nem bírt, az iskolaidőszakban nagyon is. Az évnyitó hihetetlen gyorsasággal telt el, majd a 4 osztályfőnökin minden fontos tudnivalót megbeszéltünk. Volt egy kisebb fennakadás az órarenddel kapcsolatban, jó nagy a matek tanárunkkal szemben...Ezen kívül kisebb pityergések, harsány nevetések, őrjítő melegek, megbántások, fáradság. Amilyen pozitív lelkesedéssel kezdtem az elején, olyan gyorsan a fordítottja következett be. Úgy körülbelül 2-3 hét elteltével talán befogadja az agyam, hogy ISKOLA. Most még nehezen emészti...
Mivel egész nyáron hozzászoktam a délig alváshoz és lustálkodáshoz, tegnap elhatároztam, hogy időben lefekszem és fel is kelek. 11-kor már ágyban voltam, de mint mindig, elkezdtem zenét hallgatni, s közben ábrándozgatni. Mikor észbe kaptam, már fél 1 fele járt az idő és gyorsan kikapva a fülhallgatót, leraktam magam mellé a telefont és elaludtam. Reggel 9-kor szólt a dallam, hogy ébrednem kéne. Mormoltam 2 szót és visszaaludtam...Majd arra eszméltem, hogy 11 óra van. Ez azért olyan nagy probléma, mert holnap 6 órakor kellene ébredni, de így halvány lila sejtésem nincs, hogy fog sikerülni.
A holnapról jut eszembe...Siránkozhatnék én is, hogy elkezdődik az iskola, elmondhatnám minden második jött-ment embernek, kiírhatnám facebook-ra de még sem teszem. Attól még ez a nagy helyzet és nem tudunk rajta változtatni. Viszont jobban belegondolva, mindennek meg van a maga kis rejtett bája. Amikor reggel hullafáradtan trappolsz az állomásra, majd az évfolyamtársakkal csicseregsz, miközben a szemeidbe belevakít a felkelő nap sugara. Vagy amikor belépsz az osztályterembe és mindenki vagy lázasan az elmulasztott házi feladatot körmöli, esetleg a legújabb eseményeket meséli egymásnak. A büfében vett dobozos tejeskávét szürcsölve aggodalmaskodni a szünet utáni dolgozattól, vagy éppen ötször elkarattyolni, hogy neked biztos nem fog sikerülni és legtöbbször nem is lesz annyira rossz. Persze a sok tanulást és korán kelést senki sem várja (ahogy én sem !) de ettől függetlenül meg kell próbálni a jó oldalát nézni. Újra nevethetek Henivel a Johnny Gold-os, Mónika show-s sületlenségeken, felavathatom a vadiúj füzeteimet és találkozhatok az új évfolyamtárs-barátaimmal. Ettől függetlenül biztos lesznek rinyálós, nyavalygós posztok is, de olykor-olykor ki kell magadból adni a dühöt. Holnapra mindenkinek sok sikert és kitartást kívánok, csak túléljük! ;)
Legalábbis tanszerileg. Az, hogy agyilag és érzelmileg nem, az teljesen más tészta...Tegnap megvettük a tankönyveket is. Nos, a matek, fizika és kémia könyvet helyből felgyújtottam volna, de semmi gond. Ma kisikáltam a tolltartómat és összeválogattam a belevalókat is. Anya ma még vesz könyvborítókat, meg majd kitalálom melyik füzetem melyik tantárgyhoz használom majd.
Ez a 4 nap úgy eltelt, mintha buldózerrel húzták volna. Csütörtök délelőtt jelentette be anya, hogy délutánra jön Zsófi. Nagyon megörültem neki, gyorsan elpakolásztam, rendbe szedtem magam és lassacskán meg is érkezett. Nagy ölelés, puszi majd hatalmas trécselések. Este néztünk filmet, meg sok Family Guy epizódot is. Másnap voltunk kicsit a városba, szenvedtünk a hőségtől, sokat nevettünk, kártyáztunk. Mint említettem, voltunk mozizni is, amit nagyon élveztem. Ma pedig mamáéknál elmentünk fényképezni, sétálni és fagyizni is. A selypi fagyi változatlanul finom. Visszatérve mamáékhoz megérkezett Zsófi apukája és lassan nekünk indulni kellett haza. Az eddig mosolyra álló szánk lefelé görbült, majd a nagy búcsú után elrobogtunk. Bár unokatestvérem, de egyben az egyik legjobb barátnőm is. Totálisan megért, bármit elmondhatok neki és számíthatok rá. Kevés az ilyen ember a mai világban.
Tegnap Zsófival arra gondoltunk, hogy jó lenne valamerre elmenni, ezért kitaláltuk, hogy mozizhatnánk egyet. Végigpásztáztuk a kissé gyér kínálatot, és ez a mese tűnt a legideálisabbnak. Eleinte vonakodtam tőle, hogy ez is csak egy újabb animációs tömegcikk, de végül nagyon tetszett. Jó volt az alaptörténet, főleg a családhoz fűzött erős érzelmi szálak domináltak benne. A szereplők is aranyosak, változatosak voltak. Kicsit érdekesnek találtam, hogy miért pont medve vadász volt az apja, és ezáltal miért medvévé változott az anyuka, de ettől függetlenül élvezhető, kedves sztori kerekedett ki belőle. Természetesen külön pozitívum, hogy a drága Zsófimmal nézhettem meg. Sajnos ma visszük vissza mamáékhoz, de remélem minél hamarabb találkozunk majd :)
Mivel egész nyáron hozzászoktam a délig alváshoz és lustálkodáshoz, tegnap elhatároztam, hogy időben lefekszem és fel is kelek. 11-kor már ágyban voltam, de mint mindig, elkezdtem zenét hallgatni, s közben ábrándozgatni. Mikor észbe kaptam, már fél 1 fele járt az idő és gyorsan kikapva a fülhallgatót, leraktam magam mellé a telefont és elaludtam. Reggel 9-kor szólt a dallam, hogy ébrednem kéne. Mormoltam 2 szót és visszaaludtam...Majd arra eszméltem, hogy 11 óra van. Ez azért olyan nagy probléma, mert holnap 6 órakor kellene ébredni, de így halvány lila sejtésem nincs, hogy fog sikerülni.
A holnapról jut eszembe...Siránkozhatnék én is, hogy elkezdődik az iskola, elmondhatnám minden második jött-ment embernek, kiírhatnám facebook-ra de még sem teszem. Attól még ez a nagy helyzet és nem tudunk rajta változtatni. Viszont jobban belegondolva, mindennek meg van a maga kis rejtett bája. Amikor reggel hullafáradtan trappolsz az állomásra, majd az évfolyamtársakkal csicseregsz, miközben a szemeidbe belevakít a felkelő nap sugara. Vagy amikor belépsz az osztályterembe és mindenki vagy lázasan az elmulasztott házi feladatot körmöli, esetleg a legújabb eseményeket meséli egymásnak. A büfében vett dobozos tejeskávét szürcsölve aggodalmaskodni a szünet utáni dolgozattól, vagy éppen ötször elkarattyolni, hogy neked biztos nem fog sikerülni és legtöbbször nem is lesz annyira rossz. Persze a sok tanulást és korán kelést senki sem várja (ahogy én sem !) de ettől függetlenül meg kell próbálni a jó oldalát nézni. Újra nevethetek Henivel a Johnny Gold-os, Mónika show-s sületlenségeken, felavathatom a vadiúj füzeteimet és találkozhatok az új évfolyamtárs-barátaimmal. Ettől függetlenül biztos lesznek rinyálós, nyavalygós posztok is, de olykor-olykor ki kell magadból adni a dühöt. Holnapra mindenkinek sok sikert és kitartást kívánok, csak túléljük! ;)
