Apró szösszenet

Tegnap, ahogy kint ültem a kertben és Ady Endre munkásságát igyekeztem agyamba szívni, elkezdett megfogalmazódni bennem egy kis versféle, majd megálltam és elkezdtem folytatni. Régen írtam, de gondoltam megosztom veletek:

 
Lágy, tavaszi szellő simítja arcom,
fejem a lehulló sziromrengetegbe hajtom.
A dongók játszi könnyedséggel repülnek mellettem,
a lemenő nap fénye világít felettem.

Csend ül a zsongó tájra,
fátyolként borul rá a világra.
Lelkemnek megnyugvás ez a kép,
ahogy a természet nyugovóra kél.

                                                                                                          Emi, 2014. 04. 08.