Amilyen nagy hévvel vártam a szombati szüretelést, hogy kicsit kikapcsolódok és a jól ismert nagyszülői környezetbe kerülök, úgy sikerült pofára esnem. Igen, megint egy kis rinyálás jön...Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy izzadok és kalapál a szívem, plusz mint akit ledaráltak és alig bírtam megmozdulni. Mamáéknál derült ki, hogy 39°-os láz fűti testem...Mondanom se kell, oda voltam-meg vissza. Egész nap feküdtem, hol izzadtam, hol a hideg rázott, étvágyam nuku. Ma már nem volt lázam, pihentem is, de a biztonság kedvéért holnap még nem megyek iskolába. Remélem nem jön újra vissza...Jövőhéttel, ha teljesen meggyógyulok, újult erővel dobom bele magam a blogolás életébe! Majdcsak kigyógyulok így 1 hét után belőle... :) Bár a szüreten nem voltak ott Zsófiék, de (ilyet se mondtam még...) valamilyen szinten jobb is, hiszen lázas-betegen csak púp lettem volna a hátán...De valamelyik hétvégén lejön hozzánk és akkor bepótoljuk a hiányosságokat! Remélem, kedves olvasók, ti jól vagytok, ha betegek is vagytok, jobbulást! ♥
Szívből reméltem, hogy engem elkerül ez a nyavalya, de engem sem kímélt. Ma van 2. napja, hogy igazán benne vagyok és szörnyű. Köhögök, mint egy szamár, fáj a torkom, a fejem, plusz 2 percenként nyúlhatok zsepiért, ráadásul (elvileg) nő a bölcsességfogam, így a baloldalamon nem tudok rágni mert fáj. És így tanuljon az ember 4-5 tantárgyakra, így legyen fitt, miközben úgy érzi magát, mint akit ledaráltak...Remélem csütörtökre helyrepofozódok, mert osztályképen nem szeretném, ha egy zombi nézne vissza rám. Biztos olvastátok a wish list posztot...Abban írtam, hogy örülnék egy burgundi színű nadrágnak és a hétvégén be is szereztem. Plusz kaptam hozzá egy szürke kardigánt és egy nagyon szép nyakláncot is. Ha érdekel, lefotózhatom. Most hétvégén pedig mamáékhoz megyünk, ugyanis megrendezzük az éves hagyományos szüretet. Vagy fél kg szőlőt be fogok vágni, most érzem...És nagyon remélem, hogy Zsófival is fogok találkozni! ♥
Imádom az ilyen nyugis napokat. Egész délelőtt pizsamában flangáltam, forró habos kakaót ittam, kicsit szelektáltam a szekrényemben, majd vintage stílusú ruhákat nézegettem az interneten. Olyan csodálatos darabok vannak, hogy az valami elképesztő. Egyetlen bökkenője a dolognak, hogy külföldi oldal és nagyon drágák. Hmm...Lehet varratni kellene. Délután segítettem picit anyának a főzésnél, majd papáék kertjében szedett isteni szőlőfürtöt csemegéztem a teraszon, miközben élveztem, hogy süt rám a nap. Érezni lehet, hogy ez már nem az az égető érzés, sokkal inkább lágyabb, kellemesebb. Na és a levegő...Friss, üde illat kering. Érdekes, hogy régebben mennyire utáltam az őszt, az "elmúlást", de mostanra annál inkább megszerettem. Apának igaza van: Minden hónapnak meg van a maga gyönyöre. Csak tudni kell észrevenni. Mostanában egyre több dologban észreveszem az apró, rejtett kincseket és ezáltal jobban tudom értékelni azt. De bezzeg a szétszórtságom, kapkodásom foggal-körömmel ragaszkodik az énemhez...Bár ez mindig jobb, mint azok a mai tizenéves kis leányzók, akik apuci rengeteg pénzében úsznak és csettintésre megkapnak mindent, de még annál is többre vágynak. Magyarosan: Elkényeztetett kis libák. És ha jobban belegondolok, én nem vagyok dúsgazdag, nem születtem nemesi, elit családba, mégis állítom, hogy boldogabb vagyok, mint azok a lányok. Visszakanyarodva a mai napra: Kicsit még tanulgatok, majd este megnézem az X-faktort egy nagy adag sajtos popcorn társaságában. Nem különösebben szeretem az ilyen műsorokat, nem vagyok hatalmas, üvöltő rajongó, de ezt szívesen meghallgatom. És mivel még válogatás van, nevetni is lehet. Duplán jó!
Sziasztok kedves olvasók! Most már hivatalosan is elismerhetjük, hogy beköszöntött az ősz. Nem érdekel, hogy jövőhétre újra melegebb lesz és süthet a nap én már magamba programoztam ezt a tényt. És örülök is neki, mert gyönyörű egy évszak ez. A lenyűgöző táj, színes levelek, kellemes séták, forró tea és kakaó szürcsölése, klassz meleg holmik hordása igazán csábítóak. Ennek fényében új köntösbe öltöztettem a blogomat. Szeretnék sokat is fotózni, ugyanis őszi fotóim nincsenek is. Minő borzalom! Egyébként ma lett volna osztályképfotózás, szépen kicsinosítottam magam, erre az esős idő végett elhalasztották...Szívás. A pozitívum viszont az, hogy irodalomból sikerült 5-re felelnem, angolból pedig bezsebelni egy plusz pontot. A legjobb pedig az, hogy holnap nincsen iskola, vagyis addig durmolhatok, ameddig jól esik! ♥ Az iskolai büfében pedig ma felfedeztem egy isteni édességet, amiből rögtön kettőt is vásároltam és szerintem még jó pár darabot meg fogok enni belőle. Ejj micsoda falánkság vett rajtam úrrá! Gombóc Artúrral jól kijönnék...
Jonathan Swift már az 1700-as években látta, hogy az emberi faj nagy részén nem lehet segíteni és hogy rossz irányba haladunk. De tényleg...Kérdem én: Mi értelme van ölni, lopni, hazudni, csalni, verni, háborút indítani? Miért nem lehet mindent megbeszélni és boldogabb életet élni? Nem azt mondom, hogy rózsaszín felhők között szivárvány utakon lebegjünk, csak szimplán egy kis színt, kedvességet kellene belevinni az életbe. Az udvariasság, a bókolás, a segítőkészség szinte kuriózummá vált. Manapság este nem lehet úgy végigsétálni úgy az utcán, hogy ne kelljen azon rettegned, hogy esetleg ki akar letámadni. A szórakozás szinte abból áll, hogy jól leisszuk magunkat és fogyatékosok módjára azt se tudjuk, hol vagyunk. Hova tűnt a régi korok pompája? Homályba veszett. A másik pedig... Kis apróságokkal is sokat tehetünk. Ha meglátsz az utcán egy hajléktalant, ne nevesd ki és ne rúgj belé, inkább add neki a szendvicsedet vagy egy darab gyümölcsöt. Ha egy ártatlan, szenvedő jószágot látsz, vidd el a legközelebbi állatotthonba, vagy legalább olyan helyre, ahol fedél van a kis buksija alatt. Mosolyogj rá mindenkire. Jegyezd meg az illetőnek, hogy milyen csinos, vagy esetleg hogy milyen kellemes az új parfümje. Milliónyi apróság van, de rengeteget számítanak. Véleményem szerint az egész emberiségnek az összefogása vezetne előre, ám azt egy jó darabig várhatjuk...Addig is próbáljunk mindenhol segíteni és egy szép napon jobb fényre derül a világ! Hiszen a lehetőség adott.
Ma reggel az eső kopogására és hűs fuvallatra ébredtem. Morcosan nyújtózkodtam egyet, majd a takarót az államig felhúztam, annyira rázott a hideg. Utána kapcsoltam, hogy egész éjjel nyitva hagytam az ablakot és ezért a kicsiny szobám lehűlt...De egy kisebb mosoly futott végig az arcomon, ugyanis szombat van. Bár kezdem egyre jobban megszokni az iskola gondolatát. Ma viszont mindent meg kell tanulnom, mert holnap meglátogatjuk a nagyszülőket. Megkérdezem Zsófit, hogy ők holnap esetleg nem jönnének-e le. Igaz, hogy pár hete találkoztunk, de olyan ritkán látjuk egymást. Habár ezt a tényt párszor elárultam nektek :) Furdal a lelkiismeret, hogy majdnem egy hete, hogy írtam és ti mindennap lelkesen olvassátok a blogomat, de a sulis hétköznapokon nem sok érdekfeszítő dolgok történnek velem, ezért nem is szeretném, ha mindennap azzal nyaggatnálak titeket. Na akkor hallgassunk zenét és kezdjünk neki a takarításnak! Szép hétvégét mindenkinek! :) Ti mit terveztetek?
Nem vagyok egyszerű eset. A véleményem egyik napról a másikra megváltozhat, de rengeteg mindenben felfedezem a szépséget, jót. Szeretem a retro korszakot, a pöttyöket, a baglyos nyakláncomat, a csokoládét, a szelet, a havas tájat, a csobogó patak morajlását, a fényképezőgépemet, a grafit siklását az érdes papíron, az őszi színeket, a gitárszót, a vattacukrot, a szappanbuborékokat, az állatokat, a szűk sétálóutcákat, az antik dolgokat, az epret, és még megannyi mást. Sokak szerint álomvilágban élek, abszolút optimistán tekintek az életre, pedig nem mindig. Mostanában kétszer is átgondolom a dolgokat és hogy miként is cselekszem. Komolyabb is lettem, nem vágom be mindenkinél a mézes-mázas álarcot. Megvannak a saját gondolataim és próbálok aszerint cselekedni. Igaz, sok holtpontom van, amikor egy kicsit elbukok, megtorpanok...De végül mindig lerázom magam és igyekszem haladni előre. Aki pedig azt mondja, jellegtelen, unalmas személyiség vagyok, az nem ismer. És igenis meg fogok tanulni gitározni, tovább fejlesztem a fotós tudásomat, felrázom magam matematikából, többet gyakorolok a táncra, csak azért is ! Sokszor gondolkodtam a blogom abbahagyásán, mert időnként semmi ötletem se volt a pötyögésre, de hogy most fáradtan idehuppanva a fotelba azt láttam, hogy két új olvasóm is van és növekszik a nézettség, hatalmas motivációt ad. Tudjátok mit...Nagyon is szeretem ezt a blogolást, jó darabig megmarad, az fix.
Amíg a nyári szünetben 3 teljes nap semmi jelentőséggel nem bírt, az iskolaidőszakban nagyon is. Az évnyitó hihetetlen gyorsasággal telt el, majd a 4 osztályfőnökin minden fontos tudnivalót megbeszéltünk. Volt egy kisebb fennakadás az órarenddel kapcsolatban, jó nagy a matek tanárunkkal szemben...Ezen kívül kisebb pityergések, harsány nevetések, őrjítő melegek, megbántások, fáradság. Amilyen pozitív lelkesedéssel kezdtem az elején, olyan gyorsan a fordítottja következett be. Úgy körülbelül 2-3 hét elteltével talán befogadja az agyam, hogy ISKOLA. Most még nehezen emészti...
Mivel egész nyáron hozzászoktam a délig alváshoz és lustálkodáshoz, tegnap elhatároztam, hogy időben lefekszem és fel is kelek. 11-kor már ágyban voltam, de mint mindig, elkezdtem zenét hallgatni, s közben ábrándozgatni. Mikor észbe kaptam, már fél 1 fele járt az idő és gyorsan kikapva a fülhallgatót, leraktam magam mellé a telefont és elaludtam. Reggel 9-kor szólt a dallam, hogy ébrednem kéne. Mormoltam 2 szót és visszaaludtam...Majd arra eszméltem, hogy 11 óra van. Ez azért olyan nagy probléma, mert holnap 6 órakor kellene ébredni, de így halvány lila sejtésem nincs, hogy fog sikerülni.
A holnapról jut eszembe...Siránkozhatnék én is, hogy elkezdődik az iskola, elmondhatnám minden második jött-ment embernek, kiírhatnám facebook-ra de még sem teszem. Attól még ez a nagy helyzet és nem tudunk rajta változtatni. Viszont jobban belegondolva, mindennek meg van a maga kis rejtett bája. Amikor reggel hullafáradtan trappolsz az állomásra, majd az évfolyamtársakkal csicseregsz, miközben a szemeidbe belevakít a felkelő nap sugara. Vagy amikor belépsz az osztályterembe és mindenki vagy lázasan az elmulasztott házi feladatot körmöli, esetleg a legújabb eseményeket meséli egymásnak. A büfében vett dobozos tejeskávét szürcsölve aggodalmaskodni a szünet utáni dolgozattól, vagy éppen ötször elkarattyolni, hogy neked biztos nem fog sikerülni és legtöbbször nem is lesz annyira rossz. Persze a sok tanulást és korán kelést senki sem várja (ahogy én sem !) de ettől függetlenül meg kell próbálni a jó oldalát nézni. Újra nevethetek Henivel a Johnny Gold-os, Mónika show-s sületlenségeken, felavathatom a vadiúj füzeteimet és találkozhatok az új évfolyamtárs-barátaimmal. Ettől függetlenül biztos lesznek rinyálós, nyavalygós posztok is, de olykor-olykor ki kell magadból adni a dühöt. Holnapra mindenkinek sok sikert és kitartást kívánok, csak túléljük! ;)
Jonathan Swift már az 1700-as években látta, hogy az emberi faj nagy részén nem lehet segíteni és hogy rossz irányba haladunk. De tényleg...Kérdem én: Mi értelme van ölni, lopni, hazudni, csalni, verni, háborút indítani? Miért nem lehet mindent megbeszélni és boldogabb életet élni? Nem azt mondom, hogy rózsaszín felhők között szivárvány utakon lebegjünk, csak szimplán egy kis színt, kedvességet kellene belevinni az életbe. Az udvariasság, a bókolás, a segítőkészség szinte kuriózummá vált. Manapság este nem lehet úgy végigsétálni úgy az utcán, hogy ne kelljen azon rettegned, hogy esetleg ki akar letámadni. A szórakozás szinte abból áll, hogy jól leisszuk magunkat és fogyatékosok módjára azt se tudjuk, hol vagyunk. Hova tűnt a régi korok pompája? Homályba veszett. A másik pedig... Kis apróságokkal is sokat tehetünk. Ha meglátsz az utcán egy hajléktalant, ne nevesd ki és ne rúgj belé, inkább add neki a szendvicsedet vagy egy darab gyümölcsöt. Ha egy ártatlan, szenvedő jószágot látsz, vidd el a legközelebbi állatotthonba, vagy legalább olyan helyre, ahol fedél van a kis buksija alatt. Mosolyogj rá mindenkire. Jegyezd meg az illetőnek, hogy milyen csinos, vagy esetleg hogy milyen kellemes az új parfümje. Milliónyi apróság van, de rengeteget számítanak. Véleményem szerint az egész emberiségnek az összefogása vezetne előre, ám azt egy jó darabig várhatjuk...Addig is próbáljunk mindenhol segíteni és egy szép napon jobb fényre derül a világ! Hiszen a lehetőség adott.
Mivel egész nyáron hozzászoktam a délig alváshoz és lustálkodáshoz, tegnap elhatároztam, hogy időben lefekszem és fel is kelek. 11-kor már ágyban voltam, de mint mindig, elkezdtem zenét hallgatni, s közben ábrándozgatni. Mikor észbe kaptam, már fél 1 fele járt az idő és gyorsan kikapva a fülhallgatót, leraktam magam mellé a telefont és elaludtam. Reggel 9-kor szólt a dallam, hogy ébrednem kéne. Mormoltam 2 szót és visszaaludtam...Majd arra eszméltem, hogy 11 óra van. Ez azért olyan nagy probléma, mert holnap 6 órakor kellene ébredni, de így halvány lila sejtésem nincs, hogy fog sikerülni.
A holnapról jut eszembe...Siránkozhatnék én is, hogy elkezdődik az iskola, elmondhatnám minden második jött-ment embernek, kiírhatnám facebook-ra de még sem teszem. Attól még ez a nagy helyzet és nem tudunk rajta változtatni. Viszont jobban belegondolva, mindennek meg van a maga kis rejtett bája. Amikor reggel hullafáradtan trappolsz az állomásra, majd az évfolyamtársakkal csicseregsz, miközben a szemeidbe belevakít a felkelő nap sugara. Vagy amikor belépsz az osztályterembe és mindenki vagy lázasan az elmulasztott házi feladatot körmöli, esetleg a legújabb eseményeket meséli egymásnak. A büfében vett dobozos tejeskávét szürcsölve aggodalmaskodni a szünet utáni dolgozattól, vagy éppen ötször elkarattyolni, hogy neked biztos nem fog sikerülni és legtöbbször nem is lesz annyira rossz. Persze a sok tanulást és korán kelést senki sem várja (ahogy én sem !) de ettől függetlenül meg kell próbálni a jó oldalát nézni. Újra nevethetek Henivel a Johnny Gold-os, Mónika show-s sületlenségeken, felavathatom a vadiúj füzeteimet és találkozhatok az új évfolyamtárs-barátaimmal. Ettől függetlenül biztos lesznek rinyálós, nyavalygós posztok is, de olykor-olykor ki kell magadból adni a dühöt. Holnapra mindenkinek sok sikert és kitartást kívánok, csak túléljük! ;)