Könnyen lehet, hogy túl érzelmesre sikeredett az iromány, de ízig-vérig őszinte és szívből jövő. Néha ilyen is kell...
Azt mondják, hogy a szerelem öl, butít és nyomorba dönt. A szívedbe
markol, fájdalmat és szenvedést hoz. A hűtlenség, a bizalom hiánya, a nem
megfelelő ember jelenléte
okozzák mindezeket. Az igaz szerelem felemel, szárnyakat ad és a legjobbat
hozza ki belőled. Az emberek képesek lejjebb adni az
igényeikből, csak hogy legyen mellettük valaki és ne legyenek magányosak. Pedig
az igazi magány az, amikor olyan emberrel vagy együtt, aki nem is érint meg
igazán. Addig nem szabad rábólintani az illetőre, amíg minden porcikáddal nem
érzed, hogy Ő az a bizonyos valaki. Aki
mellett igazán önmagad lehetsz. Aki elfogad minden egyes hibáiddal együtt és
próbál segíteni legyőzni a félelmeidet, legyen az bármi. Aki gyönyörűnek hív és
büszke arra, hogy vagy neki. Aki csak a puszta tekintetével is tudatja veled,
hogy mennyire szeret. Akivel megoszthatsz bármit és a problémáidat a
sajátjaiként kezeli. Aki tudja, hogy mennyire hisztis, érzékeny és labilis is
tudsz lenni olykor, de mindig helyén kezeli az érzéseidet és türelmes hozzád.
Aki tisztel és elfogadó. Aki nem fut el a problémák elől. Aki mindenhová
kézen fogva megy veled. Aki ismeri a szokásaidat, tudja, hogy melyik zeneszám
pörget fel vagy éppen melyik film csal könnyeket a szemedbe. Akinél nem
kellenek értelmetlen játszmák, drámák és ajtócsapkodós viták; őszintén, tisztán
érkezik és marad jelen az életedben. Akinek az ölelése biztonságot ad és
feltölt. Aki a szerelmed és egyben a legjobb barátod is. Amíg ezt a társadat nem találtad meg, nem szabad lehorgonyozni, nem szabad beérni kevesebbel. Az ember persze előtte próbálkozik és küzd de amint rátalál, tudni fogja, hogy Ő az. Valami megmagyarázhatatlan kötődés fog vonzani hozzá és rádöbbensz, hogy előtte miért nem működhetett senki mással. Azt az embert találd meg és ne engedd el.
