Néhány szerelmes gondolat

Ma késő este megnéztem a Ha maradnék c. filmet és a hangulata teljesen magával ragadott és ihletet kaptam néhány sor megírásához. Nagyon szép és megindító film, szívesen megnézném a folytatását is, de az csak könyvben jelent meg. Amint kihúztam a meglévőeket a listámról, biztosan sort kerítek erre is. 

Könnyen lehet, hogy túl érzelmesre sikeredett az iromány, de ízig-vérig őszinte és szívből jövő. Néha ilyen is kell...

Azt mondják, hogy a szerelem öl, butít és nyomorba dönt. A szívedbe markol, fájdalmat és szenvedést hoz. A hűtlenség, a bizalom hiánya, a nem megfelelő  ember jelenléte okozzák mindezeket. Az igaz szerelem felemel, szárnyakat ad és a legjobbat hozza ki belőled. Az emberek képesek lejjebb adni az igényeikből, csak hogy legyen mellettük valaki és ne legyenek magányosak. Pedig az igazi magány az, amikor olyan emberrel vagy együtt, aki nem is érint meg igazán. Addig nem szabad rábólintani az illetőre, amíg minden porcikáddal nem érzed, hogy Ő  az a bizonyos valaki. Aki mellett igazán önmagad lehetsz. Aki elfogad minden egyes hibáiddal együtt és próbál segíteni legyőzni a félelmeidet, legyen az bármi. Aki gyönyörűnek hív és büszke arra, hogy vagy neki. Aki csak a puszta tekintetével is tudatja veled, hogy mennyire szeret. Akivel megoszthatsz bármit és a problémáidat a sajátjaiként kezeli. Aki tudja, hogy mennyire hisztis, érzékeny és labilis is tudsz lenni olykor, de mindig helyén kezeli az érzéseidet és türelmes hozzád. Aki tisztel és elfogadó. Aki nem fut el a problémák elől. Aki mindenhová kézen fogva megy veled. Aki ismeri a szokásaidat, tudja, hogy melyik zeneszám pörget fel vagy éppen melyik film csal könnyeket a szemedbe. Akinél nem kellenek értelmetlen játszmák, drámák és ajtócsapkodós viták; őszintén, tisztán érkezik és marad jelen az életedben. Akinek az ölelése biztonságot ad és feltölt. Aki a szerelmed és egyben a legjobb barátod is.
Amíg ezt a társadat nem találtad meg, nem szabad lehorgonyozni, nem szabad beérni kevesebbel. Az ember persze előtte próbálkozik és küzd de amint rátalál, tudni fogja, hogy Ő az. Valami megmagyarázhatatlan kötődés fog vonzani hozzá és rádöbbensz, hogy előtte miért nem működhetett senki mással. Azt az embert találd meg és ne engedd el.

Valentin nap-aranyos ünnep vagy nyálas maszlag?

Az ember akarva-akaratlan belebotlik a Valentin napi posztokba, csecsebecsékbe. Sokan várják, lázasan készülődnek, terveznek, másokat abszolút hidegen hagy a dolog, némelyek pedig depresszióba és szomorúságba esnek. 
Hogy őszinte legyek, az alap ötlet szerintem jó pofa. Az ember szereti a kedvesét nap mint nap és ezért erre van egy külön nap, amikor ezt úgymond megünnepelhetjük. Aranyos, nincs is ezzel gond. A probléma azzal van, ami manapság zajlik: el üzletesedett, akárcsak a karácsony is (tisztelet a kivételnek). A média, a kirakatok azt próbálják belénk sulykolni, hogy minél drágább, ragyogóbb ajándékkal tudjuk meglepni párunkat, annál jobban érzi majd szeretetünk mélységét. Persze, tök jó ha te megtudsz engedni egy méregdrága ékszert vagy 100 rózsából álló csokrot, csak ne vágj ezzel fel és ne hidd azt, hogy ezen múlik szerelmetek mélysége. Lehet, hogy rosszul látom, de sok felvágós posztnál/képnél nekem ez jön le. A képmutatás, a mellverés. 
Én azokat is abszolút megértem, akik nem tartanak külön Valentin napot, esetleg egy doboz édességgel és puszival elintézik, de nem csinálnak külön erre a napra eseményt vagy bármiféle alkalmat. 

Viszont mindezeket félretéve azt vallom, hogy akkor a legjobb egy kis aprósággal meglepni a másikat, amikor nincs semmilyen alkalom, ezáltal nem is számít rá az illető. Legyen az egy szál virág, egy tábla a kedvenc csokijából, ágyba reggeli vagy csak egy kedves üzenet/képeslap. A reakció és az érzés minden pénznél többet ér.

Zajlik a zélet

Több mint egy év telt el az utolsó blogbejegyzésem óta. Hogy őszinte legyek, egy kicsit megfeledkeztem róla, nem éreztem azt a nagy motivációt hogy pötyögjek. Pedig ez csak így működik, szenvedéllyel. Most viszont megint úgy érzem, hogy írnom kell, írni szeretnék.

♥

Sok minden történt ezalatt az idő alatt. Emberek jöttek-mentek az életemben, ami sok szempontból fájdalmas is, de realizáltam, hogy kik is azok, akiket ténylegesen a barátaimnak hívhatok és mellettem állnak a legnehezebb időkben is. Sajnos elveszítettem a nagymamámat, aki kiskorom óta szerves részét képezte az életünknek és sok hosszú hónapot kellett végigküzdeni vele. Valamelyest fel voltam készülve a legrosszabbra és nem érintett akkora traumaként a hír, mint először elképzeltem, persze ettől függetlenül borzasztóan hiányzik és mindennap gondolok rá. Viszont azt szokták mondani, hogy ha az élet elvesz valamit, ad is cserébe és így is történt. Egy csodálatos embert kaptam magam mellé, aki a szerelmem lett és lassan 5. hónapja vagyunk boldog párkapcsolatban. Mindamellett, hogy a párom, az egyik legjobb barátom és lelki társam, abszolút mindenben számíthatok rá és az egyik legjobb ember, akit valaha megismertem. Igazán örülök, hogy így rátaláltunk egymásra és nyugodt szívvel mondhatom, hogy megérte várni. Megérte "válogatósnak" lenni, olykor csalódni is. Mert ha az igazi toppan be az életedbe, azt megfogod érezni, még ha először nem is fogod fel, hogy ez szerelem, de érzed, hogy valami megmagyarázhatatlan erő és vonzalom köt hozzá, amit még sohasem éreztél azelőtt. Boldog vagyok, hogy így alakult és remélem nagyon sokáig tart majd. 

Mindezek mellett zajlik az iskola, utolsó évemet töltöm a fotográfus OKJ-n, csinálom a vizsgaremekemet és lassan elkezdhetek készülni a vizsgákra. Hogy mi lesz velem azután, kicsit még homályos. Viszont annyit tudok, hogy a fotográfia számomra olyan szerelemmé erősödött, amit nem szeretnék semmi pénzért elhagyni és szeretném, ha kitöltené majd az életemet.